Matisse és a színes szélesvásznú álomkabát – Kata Szegedi 2015

Szegedi Kata bemutatóit mindig nagy várakozás előzi meg. Rocksztárokhoz hasonlóan nagy rajongótáborral rendelkezik, amin nem is csodálkozom, hiszen Katát nem lehet nem szteretni. Szorgalma, tehetsége, kreativitása, és az a képessége, hogy a sikerek mellett is ember tud maradni, ritka ebben a szakmában.

Amikor első ízben jártam nála, hogy egy fotózáshoz ruhát kérjek el, arra figyeltem fel, hogy ez a tervező nem fél próbára tenni a tudását. Olyan szabásvonalakkal dolgozott, amelyek nagy valószínűséggel okozhattak számtalan álmatlan éjszakát számára. Szerencsére a letisztultabb formák mellett a mai napig kitartott a határok feszegetésén alapuló megoldások mellett.

Jövő tavasz-nyári kollekciójában ismét megtalálhatók a furcsán egymásba gabalyodó elemek, amelyek inspirációjaként Matisse munkáit választotta. Egyik legismertebb, és legtöbbet publikált alkotásai a Kék akt sorozatból kerültek ki. Szinte mindenki ismeri ezeket a képeket, azonban kevesen tudják, hogy valójában ollóval rajzolták őket.

A digitális printek sem maradtak el, azonban most egy érdekes pszeudo motívumot alkalmazott a ruhákon. Az első werk fotók alapján azt hittem fonalak sokaságát préselték a textilekre, de akár egy sűrűn összefirkált felület is eszünkbe juthat, vagy az éjszaka suhanó autók fényei. Milyen érdekes, hogy maga az anyag mintája rajzolt, a tervezés pedig ollóval történt.

Essen néhány szó a Central European Fashion Days bemutatóján ellesett pillanatokról is. A kollekcióhoz a Toni & Guy cspata Friedman Péter vezetésével szoros hajszálkafonásban végződő, oldalválasztékos frizurát álmodott meg.

Érdemes a sminket is közelebbről szemügyre venni. Kovalik Natasa és a MAC a színes szélesvásznű álomkabát neoncsíkjaira reflektált. A haj választékában elhelyezett fekete csík megismétlődik a szemhéj vonalán, a szempillák pedig vibráló narancs színben tündököltek.

A kollekció vezér színei, a kék és narancssárga- érdekes ez a tavasz nyári kollekcióknál szinte minden tervezőnél megjelent, a fekete, és a fehér. A színeket Kata a térhatás érzékletesebb megmutatására használta. A gyerekkori papírlap egymásba fűzésre emlékeztető érdekes szabászati megoldásai a tengerkék daraboknál hatványozottan érvényesültek.

Anyaghasználatában is igen nagyvonalú kollekciót láthattunk. Megjelent a pamutselyem és vászon, a mostanában elmaradhatatlan neoprén, és a transzparens textilek is. Meglepetés volt számomra a pöttyös minta és a csipke felbukkanása, ami némi retro érzetet is csempészett a kollekcióba, nem beszélve a szőrös felületű kötött anyagokról.

Szegedi Kata facebook oldalát itt találhatjátok.

Broadcast live streaming video on Ustream


  • Love
  • Save
    Add a blog to Bloglovin’
    Enter the full blog address (e.g. https://www.fashionsquad.com)
    We're working on your request. This will take just a minute...