A legőrültebb körömlakkozási ötletek halloweenre

A globalizáció hatására nem csak ugynazokat a termékeket vásárolhatjuk meg, ehetjük, vagy éppen húzhatjuk magunkra, mint a világ sok ezer kilometerrel odébb lévő táján, de ugyanazokat az ünnepek is kezdenek beszivárogni a kultúránkba. Lehet azon vitatkozni, hogy a virágárusok által anyagi érdekből meghonosított Valentin (Bálint magyarul) napnak mi értelme, vagy helye van nálunk, de ugyanígy a halloween-ről is beszélhetnénk. Ez utóbbi esetben biztos vagyok abban, hogy sokan azt sem tudják, hogy mit ünneplünk ekkor.
Hívjuk segítségül a wikipediát: “A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta samhain ünnep és a keresztény halottak napja. Október 31-én tartják.
A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. György pápa a 800-as években a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját október 31-re helyezte át. Írországban ez az éjszaka All Hallow’s Eve, „mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt az ünnepnap, All Saints’ Day (All Hallow’s Day, „szentek napja”).”



Magyarországon még nem indulnak édességvadászatra a jelmezbe öltözött gyerekek, és a felnőttek is csak méregetik a nemzetközi áruházláncokban felhalmozott ijesztő hacukákat. A dekorációs őrület azonban már elindult.
“A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás „carved pumpkin”. Az ilyenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.”
Ezért úgy gondoltam, hogy a legnagyobb körömfestési divatőrület okán összegereblyézek néhány vicces, vagy éppen ijesztő körömlakkozási ötletet töklámpással, Jack-kel, és más fura motívummal.


  • Love
  • Save
    Add a blog to Bloglovin’
    Enter the full blog address (e.g. https://www.fashionsquad.com)
    We're working on your request. This will take just a minute...