Vézna lábú kiscsirkék


A húsvéti készülődés persze akkor az igazi, ha a kicsik is részt tudnak venni benne. A következőkben egy olyan egyszerű papírdekoráció megvalósítását láthatjátok, ami szinte az első lépéstől az utolsóig a gyerekek műve volt, alig kellett itt-ott egy kicsit besegítenem - és szerintem nagyon is édes lett a végeredmény. Plusz előny, hogy papíron, némi fonalon és persze ragasztón-ollón kívül más nem is kell hozzá - igazi korhatármentes, takarékos húsvéti díszekről szólnak a következő képek.

Elsőként két egymásra tett, vastagabb fehér papírból kivágtak több tojásszerű alakot:





Az egyik tojásfélt papírragasztóval alaposan bekenték. Vágtak egy darab fonalat, amit papírragasztóra fektettek, a képen látható módon:





További rövidebb darabka fonalakat kötöttek a két lelógó fonalszár végére:





Narancssárga papírból csőrt vágtak, majd mintás papírból kivágták a tarajhoz szükséges darabokat, és ezeket is a ragasztós felületre tették:




A másik tojásfelet is beragasztózták, majd rátették az alsó részre, pontosan egymáshoz illesztve a széleket.




Mintás papírból szárnyacskákat vágtak, még ezeket is odaragasztották, mindkét oldalra, és már csak egy-egy pöttyszerű szemet tettek a madárkákra, odanyomva egy vastagabb fekete filcet - ezzel készen is lettek a vézna lábú, de azért igencsak gömböc kiscsirkék, igazi húsvéti hangulatot kölcsönözve az ágaknak :-)
























  • Love
  • Save
    Add a blog to Bloglovin’
    Enter the full blog address (e.g. https://www.fashionsquad.com)
    We're working on your request. This will take just a minute...