Az előző Kreatív Kedd alkalmával felkértek a lányok vendég bloggernek, majd az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek állandó tagnak. Természetesen rögtön igent mondtam. :)) Úgyhogy ezentúl kéthetente...
A Melon egy gyönyörű MAC pigment, remekül kihasználható, mert nappali, alkalmi vagy bulis sminkeket is könnyen készíthetünk vele. Az egyedüli szívfájdalmam a Melonnal kapcsolatban az, hogy a narancso...
Elérkezett eme örömteli, ugyanakkor egyben szomorú pillanat, amikor is véget ér a Project Pretty sminkverseny. Hamar elrepült ez az 5 hét, én nagyon élveztem csinálni és nézni is, remélem, hogy ezzel...
Talán a témából adódóan néhányan már kitaláltátok, hogy erre a fordulóra egy kis meglepetéssel készültem, illetve készültünk. A hét főbűn nem véletlen, hiszen tulajdonképpen heten vettünk részt a smi...
Hihetetlenül gyorsan elrepült ez a néhány hét, tele volt izgalmakkal és várakozással, nagyon élveztem, remélem ti is! Ez lesz a Project Pretty utolsó fordulója, azaz döntője, ahol kiderül, hogy Barto...
Már csak egy hét van hátra a Project Pretty sminkversenyből, így ez a forduló a döntőbe kerülésről szólt. A játék tétje nem más, mint egy 25.000 forint értékű ajándékcsomag a tesminked.hu termékeiből...
Az az öröm ért nemrég, hogy a Kreatív Keddes lányok erre a hétre engem kértek fel vendégként. :) Az elejétől kezdve figyelemmel követem a KK bejegyzéseket és nagyon sok ötletes, szuperül kivitelezett...
Elérkeztünk az utolsó előtti fordulóhoz. Innen már csak egy lépés választja el a lányokat a Tesminked.hu által felajánlott fődíjtól, és látszik is a sminkeken, hogy teljes erőbedobással dolgoztak raj...
Már körülbelül egy éve érlelődött bennem a világosodás gondolata. Egyrészt mert nagyon régóta volt ugyanolyan a hajam és állatira meguntam már, a hosszán nem akartam változtatni, így maradt a szín. M...
Az utolsó előtti Project Pretty forduló témájának a karneválok világát választottam. Biztos vagyok benne, hogy nagyon látványos sminkeket fogunk látni ezen a héten, hiszen ez a túlzások ideje. Lehet ...
A Project Pretty harmadik fordulója ezúttal a végéhez ért, ami sajnos egyet jelent azzal, hogy valakitől elbúcsúzunk, s így a lányok már csak hárman folytatják a versenyt a szuper tesminked.hu csomag...
A verseny felénél járunk, már csak négy lány játszik, ami azt a szomorú tényt vonja magával, hogy egyre kevesebb csodaszép művet láthatunk hétfőnként. Viszont amik készülnek, mindig szemet gyönyörköd...
Talán sokatoknak újdonságként hathat, hogy a TIGInek sminkvonala is van, mivel elsősorban a hajápolási termékeiről ismert a márka. Nem csoda, hogy nem terjedt el a híre a kozmetikumoknak, ugyanis szi...
Anyák napja alkalmából egy szuper nyereményjátékra invitállak titeket a Gerovital jóvoltából, melyen hárman nyerhettek majd. Nem kell feliratkozni sehova, nem feltétel lájkolni, megosztani semmit, a ...
A harmadik héten a versenyzők egy mesefigura által ihletett sminket fognak készíteni. Ez ismét egy olyan téma, ami akár maszkszerű sminkeket is szülhet, de ahogy nálam láthatjátok, nem feltétlenül ke...
Elérkezett az értékelés pillanata, amit ismételten öt csodás bloggerina, illetve ti, olvasók ragadhattatok meg. A közönségszavazás nagyon izgalmas volt, sokkal szorosabb állás alakult ki, mint az els...
Mindig öröm tölt el, amikor olcsóbb márkák kínálatában találok rá feltűnő, különleges és igazán trendi árnyalatokra. A drágább termékeket forgalmazó cégeknek igencsak fel kell kötnie a gatyájukat, hi...
A Project Pretty második fordulójának témája a tavaszi nyári sminktrendek, melyhez kapcsolódóan az én verziómat már láthattátok csütörtökön, most pedig megmutatom nektek a versenyzők alkotásait. Ezút...
Épphogy véget ért az első hét, már el is jött a második forduló! Ezúttal a 2012-es tavaszi/nyári sminktrendeket választottam témaként. Ez egy nagyon színes és tág kör, így mindenki - a versenyzők és ...
Hihetetlenül gyorsan elrepült ez a hét, már vége is az első fordulónak! Nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen mindegyik versenyző alkotása csodásan sikerült. Pontozni viszont kellett, emellett p...
A bennem szunnyadó mániákus önbarnító rajongó újabb termékkel csillapította éhségét, ezúttal az Amber Sun hab állagú barnítójával. Nem véletlenül lett ő a legújabb préda, ugyanis körülbelül két éve m...
Az első forduló témája a musicalek világa volt, én pedig már tűkön ültem, hogy láthassam, mit alkotnak a lányok ezzel kapcsolatban. Nem csalódtam, szuper ügyesen teljesítettek, amit most ti is megnéz...
A Missha Perfect Cover okozta csalódás ugyan nem vette el a kedvem teljesen a BB krémektől, mindenképp ki szeretném próbálni más márkák termékeit is, mert hiszem, hogy találhatok olyat, ami azt az ér...
A Project Pretty első fordulójának témája a musicalek csodás világa. A versenyzőket ezen a héten zenés filmek és darabok fogják megihletni, melyek hatására vászonra vihetik az általuk kiváltott érzés...
Az utóbbi egy-két hónapban kicsit magába szippantott az ebay, ami azt jelenti, hogy elég sok dolgot rendeltem. Az a baj, hogy túl egyszerű és túl gyors a vásárlás, két kattintás, fél perc és má...
A nude ajak igazi szenvedély számomra, egyszerűen imádom, hogy szinte bármilyen szemfestéshez tökéletesen passzol. Persze korántsem mindegy, hogy milyen árnyalatot választunk, ugyanis ez a választás ...
A vártnál többen jelentkeztetek a Project Prettyre, aminek egyrészt örülök, mert látom, hogy van iránta érdeklődés, másrészt pedig ez csak még jobban megnehezítette a döntésemet, hiszen sok sok...
Igen, jól látjátok, megtört a jég, beadtam a derekam és rendeltem én is egy BB krémet. A Missha Perfect Cover termékére esett a választásom, mert erről találtam a legtöbb és talán a legjobb véleménye...
A kombinált és zsíros bőrűek számára egész évben problémát jelenthet a fényes vagy hamar fényleni kezdő bőr, de a nyár és a meleg közeledtével többeket is érinthet a téma. Ilyenkor választhatjuk péld...
Ne aggódjatok, nem lesz belőlem Catrice blog, de annyi mindennel gazdagodott a sminkes készletem, hogy muszáj volt egy amolyan teszt sminket készítenem a termékekkel. A bejegyzésben mindegyik használ...
You are no longer following . Undo?